Már csak 2 nap választ el minket a 31. Italian Baja-tól, ami idén először magyar bajnoki futamként szerepel a versenynaptárban. Az olasz verseny Pordenone-ban zajlik majd a mezőnyben pedig 15 magyar jármű méretteti meg magát. A táv sajnos a tervezettnél rövidebb lesz az áradások miatt, az eredeti 265 kilométer helyett a nemzeti bajnokságban mindössze 188.26 km szelektív szakaszból épül fel a pálya. A versenyzők között vannak sokadik alkalommal visszatérő tapasztalt pilóták-navigátorok és elsőbálozók is, akik megosztották terveiket és emlékeiket az Italian Baja-ról.


Lónyai Pál jól ismeri az Italian Baja terepét, kedvenc részei a folyómedres szakaszok azonban sajnos egyre kevésbé képezik a pálya részét. A Porshe Macan pilótája legutóbbi versenyén a Riverside Baja-n harmadik helyezett lett Ultimate kategóriában, a Plusz-os autók után első T1-esként.
„Az olasz baja érdekes színfoltja sorozatnak, a nagy széles és brutális folyómeder nagyon egyedi, máshol nincs ilyen. Sajnos az utóbbi években egyre inkább kiszorult a verseny a mederből a környező ártérre, reméljük idén nem ez lesz. A verseny technikás, a pályának sok beláthatatlan része van, amihez bátorság is kell.”

Olaszországban újra együtt versenyzik Szántó Tamás és Anikó, a Baja Satu Mare kihagyása után pedig hazai terepnek vág neki az „Olasz” (autó). A korábbi versenyeken nem sikerült befejezniük a futamokat, így most elsődleges, eltökélt céljuk a célba érés.
„Sajnos az áradások miatt más terepen fogunk versenyezni, mint amin szerettünk volna. Nem tudjuk milyen pályák lesznek, az ismeretlennek vágunk majd neki, nem igazán tudunk készülni rá. Nagyon várjuk, hogy autóban legyünk, Anikónak ez lesz az első futama idén, izgalmas lesz újra együtt menni! Technikailag a Can-Am elektromos része fel lett újítva, a stratégiánk pedig merőben új, szeretnénk versenyautóban ülve áthaladni a célvonalon, idén először.”



Frantisek Brutovsky a Ming Racing Sports pilótája idén másodszor indul a magyar bajnokság futamán, az olasz versenyre pedig már harmadik alkalommal tér vissza. A cseh pilóta ezt az évet új autójuk tesztelésére szánja, amivel májusban a tunéziai dűnéknek is nekivágott.
„Az új autó tesztelésének és a tapasztalatok megszerzésének fázisában vagyunk, amire az egész évünket rászánjuk. Kétszer már teljesítettük az Italian Baja-t, tavaly sajnos nem a tervek szerint alakult a futam és ütköztem egy fával. Kíváncsian várom az idei az olasz csatát!”

Bruzsa Richárd először rajtol el a versenyen, azonban jobboldalán navigátora, Szőke Niki jól ismeri a terepet, emellett pedig versenyzőtársai is ellátták tanácsokkal.
„Alapvetően új gumikkal készültünk volna, de mivel lerövidítették a távot, nem fogjuk erőltetni őket és inkább elkoptatjuk a régebbieket. Az eddigi éveket elnézve sok vízre, sziklára, mély, köves területekre számítunk, de tudtommal a pályák módosítása miatt inkább rally típusú terepeken fog zajlani a futam.
Beszéltem több versenyzővel is, akik már indultak itt, de a legfontosabb, hogy Nikinek már van tapasztalata az Italian Baja-ról.”

Kánnár Szilárdnak idén a defektekkel gyűlt meg legjobban a baja, az előző romániai versenyen egy szakaszon belül 3 abroncsa adta meg magát, így az olasz versenyen nagyobb guminyomással rajtol majd el. „Teljesen ismeretlen lesz a terep, hiszen idén indulunk először, ráadásul a tavalyi videókban látottak sajnos nem lesznek részei az idei pályának a magas vízállás miatt. Szerencsére kiderült az autó hibája, első difit kellett cserélnünk, bízunk benne, hogy további probléma nem jön elő verseny közben. Idén bőven volt gondunk a defektekkel, most nagyobb guminyomással és kicsit óvatosabban próbálunk majd menni. Az újdonsült feleségem lesz a navigátorom, már nagyon várjuk az első közös versenyünket házasokként.”


Szerző: Erős Réka
Fénykép forrás: LP Racing Facebook