Zoltán Kevin és Búzás Róbert nem sokkal maradt le 2023-ban az ORB2 bajnoki címéről, de idén visszatérnek, újúlt erővel és egy kiváló autóval szállnak ringbe, már Diósgyőrben. Kevin ugyan nem mondta ki az interjúban, de minket csöppet sem lepne meg, ha az alapos felkészülés után újra ráhajtanának az összetett elsőségre. Zoltán Kevinnel beszélgettünk.

Merre jártatok azóta, mióta nem láttunk titeket a Rallye2 Bajnokság mezőnyében?

Először is szeretném megköszönni a megkeresést, a kérdéseket, azt, hogy foglalkozol velünk is. 2023-ban, amikor véget ért a Rallye2 Bajnokság, akkor az egyik interjúban azt mondtam, hogy az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Nagyon örültem annak, hogy sikeres évet zártunk, bajnokok lettünk a P12-ben, de az abszolút értékelésben az utolsó versenyen lecsúsztunk az elsőségről. Picit fájt, hogy akkor nem tudtuk megvalósítani a kitűzött célt. 2024-ben próbáltunk új lehetőségeket találni, lettek is volna, de sajnos elúsztak, rajtunk kívülálló okok miatt. Ezután megbeszéltük a családdal és a támogatókkal, hogy merre tovább és sikerült újra összeraknunk a feltételeket a versenyzéshez.

Mit jelent ez 2025-re nézve?

Azt, hogy teljes bajnokságot mehetünk, mégpedig úgy, hogy a régi Citroen C2R2 Max helyett egy Peugeot 208 R2-vel tudunk odaállni a rajtvonalhoz. Diósgyőrben már be is mutatjuk az autót, a kocsiban pedig a megszokott felállásban, Búzás Robival fogjuk gyűjteni a versenykilométereket. Teljesen lázban égünk, nagyon várjuk már a szezon rajtját, szeretnénk egy sikeres évet teljesíteni és zárni 2025-ben. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy idén is jól szerepeljünk és közben jól is érezzük magunkat a versenyeken.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor