
Megnyerte második Frt.hu Kupa versenyét a Strider Bonifác – Szabó Beu páros, akik fokozatosan építették fel versenyüket és végül a dobogó legfelső fokán ünnepelhettek.

„Hétvégén újra a kalocsai Frt.hu Kupára látogattunk, ahol Boni fiam szórakozása és fejlődése volt az elsődleges cél. Az autón lassan már minden kicseréltünk, csak a váltó hiányzik belőle, ami Határ Pistabá szeptemberre ígér. Évek óta vendégei vagyunk a Frici által szervezett versenyeknek, amik mindig nagyon jó hangulatban zajlanak és így volt ez most is.

Van gyerek kategória, ami szerintem egy nagyon jó kezdeményezés, hiszen az utánpótlást is nevelni kell valahol. Óvatosan kezdtek, de így legalább nagyobb volt a motiváció, le kellett dolgozni a lemaradást, ami fokozatosan sikerült is. A verseny félidejében összeültünk, hogy kitaláljuk, hogyan lehetne még gyorsulni, majd több másodperces gyorsulás látszódott a következő körben. Végül 0,7 másodperccel az élre álltak, ami azt gondolom óriási teljesítmény.

Dolgozunk a folytatáson, még nem tudjuk, hogy újra Kalocsára, vagy az Euro ringre megyünk. Itt szeretném megragadni az alkalmat és szeretném megköszönni Szabó Beu-nak, hogy vállalta, hogy beül Boninak navigálni. Azt gondolom, hogy a fiamnak nagyon nagy segítség, hogy egy profi navigátor segítette a versenyzését. Igazi csapatmunka volt…” – összegezte a hétvégi futamot Strider Zoltán.

A csapat partnerei: Betonútépítő Zrt., Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Confidenza, LEAD DESIGN, EFTECH, Trans-Sped Kft., Pápai Beton Kft., Metalvision Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, BM Komp, Wimmer Trans, Euroll Hungária kft, MM Infinity Kft., HRT Spedition Kft., Laczkó Team Kft., Juhász Testvérek Pincészet, Zoi Kingdom Kft., Agria Emelő Kft., Dodo Tech Kft., Truck Parts Impex Kft., North Force Hungary Kft. Good Safety., Erlauer-Eximp Kft., Steel Riders Kft.
