Faltusz Dávid és Balai Róbert a Diósgyőr Rallye-n mindent vitt, összetettet, kategóriát és power stage-et is nyertek. Ennek köszönhetően a pontvadászat éléről várják az ismeretlen mecseki pályákon a folytatást, de a miskolci győzelmek után Pécs környékén sem szívesen adnák alább egy dobogós pozíciónál. Balai Róberttel beszélgettünk.

Fantasztikus győzelemmel kezdtétek meg a 2025-ös évadot Diósgyőrben, ahonnan maximális pontszámmal tértetek haza. Neked ez volt az első abszolút és kategória győzelmed, sőt versenyed is az ORB2-ben. Mivel telt az elmúlt két hónapotok? Jó hosszú szabadságot írtak ki a versenynaptárban a Mecsek Rallye előtt a Rallye2 Bajnokság mezőnyének.

Miután hazatértünk Borsodból megpróbáltuk Dáviddal a megfelelő módon feldolgozni a miskolci győzelmünket. Örültünk, boldogok vagyunk még mindig, ám  tudjuk, hogy a helyén kell kezelni a sikert. Azóta gőzerővel készülünk a Mecsek Rallye-ra. Az autót a csapat már összerakta, átnézte, felkészítette, készen áll a Mecsek Rallye-ra, de sok munka nem volt vele, mert sértetlenül, karcolások nélkül hazahoztuk az évnyitó futamról a 208R2-t. A májusi Veszprém Rallye, – ami egyben a Rally Hungary is volt – az ORB2-nek kimaradt, de a csapatból Turán Friciék rajthoz álltak, így kimentünk a gyorsaságik mellé, szurkoltunk nekik. Sajnos nem értek célba, remélem a Mecsekben ők is sok pontot szereznek majd és elfelejtik a murván átélt fiaskót. Mi már ráfordultunk a Pécs felé tartó célegyenesre, jó ideje a korábbi évek belsőkamerás felvételeit elemezgetjük, próbáljuk összerakni a megfelelő taktikát a Mecsek Rallye-ra. Lényegében a versenykiírás megjelenése óta ezzel foglalkozunk. Emellett a Rába Ringen elindultunk egy kisebb versenyen, hogy üljünk versenyautóban is. A Metabond Kupán nem a Peugeot-val autóztunk, hanem megmozgattuk Dávid és Peti régi autóját, egy Skoda Feliciát, ami hatalmas élmény és a felkészülésünk egyik hasznos, valamint fontos pillanata volt a közelgő bajnoki megmérettetés előtt.

A Mecsekben versenyeztetek már?

Én Tolna megyei, Tamási származású vagyok, úgyhogy nekem a Mecsek Rallye testesíti meg a hazai pálya fogalmát, de versenyzőként még nem jártam a legendás, környékbeli pályákon. Nézőként természetesen nagyon sokszor megfordultam korábban a szakaszokon, emiatt nem lesz teljesen ismeretlen a környezet. Dávid is hasonló cipőben jár, ő sem indult még soha a Mecsek Rallye-n, ő is csak kívülről ismeri a gyorsokat, pontosabban fogalmazva a belső felvételek elemzésével már nagyjából van előttünk egy kép, hogy mire számíthatunk belülről. Az nem kérdés, hogy komoly figyelmet kell majd fordítanunk mindente a pályabejárás alkalmával.

Ennek tükrében van esetleg terv, amit kitűztök magatok elé? Mivel lennétek elégedettek a verseny végén, így ismeretlenül, vagy mondjuk azt már félig ismerősen?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem egy újabb futamgyőzelemmel lennénk maximálisan elégedettek. Rövid a szezon, kevés verseny lesz, túl sok lehetőség nincs a pontgyűjtésre, minden alkalmat meg kell ragadni, hogy jó pozícióban lehessünk a bajnoki tabellán. Ezért mindig az a célunk, hogy ne feszítsük túl a húrt, beérjünk a célba pontszerző helyen, ha van rá mód, akkor lehetőleg a dobogó valamelyik fokát megszerezve. Nem lesz könnyű, de ezt szeretnénk most is megvalósítani. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan sikerül Baksai Laciék visszatérése, velük szerintem jót fogunk csatázni. Azt nagyon sajnáljuk, hogy Várnai Dávidék nem jönnek, mivel Miskolcon jókat meccseltünk, de a nevezési listát átnézve tuti, hogy lesz bőven kivel csatáznunk, a helyi erők is szép számmal képviseltetik majd magukat. Egyelőre nem nagyon tudom hová elhelyezni magunkat, de azt remélem, hogy a legjobb háromban benne leszünk ezúttal is az eredményhirdetésnél és kupával, serlegekkel bővül a gyűjteményünk szombaton este, a Széchenyi téren. Dávidnak, illetve a csapatnak is az a célja, hogy dobogón érkezzünk be és újra szerezzünk sok pontot. Azt elárulhatom, hogy a taktikánkban az szerepelni fog, hogy a power stage-re mi szeretnénk alaposan odatenni magunkat, azt jó lenne megnyerni, hogy Diósgyőr után a Mecsek Rallye-ról is begyűjtsük mind az öt plusz pontot. Nem tudjuk, hogy milyen lesz az időjárás, jelenleg több, mint 30 Celsius fokot és szinte zavartalan napsütést valószínűsítenek az előrejelzések, meglátjuk, hogy miként áll össze a hétvégénk. Mi készülünk, bizakodunk, hogy minden úgy fog sikerülni, ahogy eltervezzük. Azt megígérhetem, hogy rajtunk nem fog múlni a siker, amit lehet megteszünk azért, hogy a második futam után is ugyanúgy ünnepelhessünk, mint ahogy a Diósgyőr Rallye végén megtehettük.

Szeretnénk megköszönni a Turán Motorsportnak, hogy a csapatukban versenyezhetünk! 

Köszönet a csapatnak, a szervizeseinknek, illetve Petiéknek mindenért, a segítségért és a munkájukért és a támogatásukért!

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor