Január 25-én rajtolt el az eredeti Dakar Rally útvonalát követő Africa Eco Race, amely már 17. alkalommal került megrendezésre. A verseny célja a hagyományokhoz hűen a Rózsaszín-tó partján várta a versenyzőket, 12 szakasz megfutása után.

A 2026-os hajsza Tangerben, Marokkóban indult volna, azonban a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a prológot és az első szakaszt is kénytelenek voltak törölni a szervezők. A viharokat és a havas tájakat hátrahagyva a résztvevők végül Bousaidban vágtak neki a 6000 kilométeres távnak, majd átszelték Marokkót, Mauritániát és eljutottak Szenegálba. A motoros kategóriában Kevin Gallas szerezte meg a győzelmet, míg az autósoknál David Gerard ért célba elsőként.

Magyar versenyzőpárosként, Varga Imre és Toma József Csimpi idén is elindultak az afrikai hajszán és az autósoknál a 10. helyet szerezték meg a Toyotával. A pályák gyakran váltották egymást és köves, technikás szakaszokból kellett egyik pillanatról a másikra mély homokba és dűnék közé érkezni, majd hosszú, padlógázas részek következtek. A pontos navigáció kulcsfontosságú volt, és bár előfordult, hogy a páros irányt tévesztett, azonban mindig sikerült viszonylag gyorsan visszatalálniuk a helyes útra.
Többször is segítettek más versenyzőknek: volt, hogy vontattak, máskor üzemanyagot biztosítottak. Egy ijesztő és megrázó helyzetet is átéltek, amikor egy balesetet szenvedett, a pályán mozdulatlanul fekvő motoros versenyzőhöz kellett mentőhelikoptert hívniuk. Az információk szerint a motoros állapotát sikerült stabilizálni, és kórházi ellátásban részesült.

A technika sajnos nem volt mindig Varga Imre és Toma József Csimpi barátja… Több alkalommal adódtak hajtásproblémák, féltengelyhibák, sőt egy esetben a kifolyó zsír meg is gyulladt, amit azonban szerencsére sikerült eloltaniuk. Az egyik szakaszon a hátsó külső féltengely törése miatt nem volt hajtásuk az autón, így a dűnesor kikerülésével kellett teljesíteniük a szakaszt – hogy ne kapjanak több 10-30 órás büntetést. Előfordult, hogy órákon át vártak a mentésre, illetve olyan szakasz is akadt, amelyet már csak vontatva tudtak teljesíteni. Ennek ellenére a csapat minden alkalommal mindent megtett azért, hogy az autó újra rajtképes legyen, még ha a vadonatúj alkatrészek sem mindig bírták a szélsőséges körülményeket. A magyar páros azonban elérte a célt és idén is sikeresen elértek a Rózsaszín-tó partjára.

Az Africa Eco Racen több olyan versenyző is rajthoz állt, akik a magyar tereprallye bajnokság futamain is rendszeresen megfordulnak. Tomas Ourednicek legutóbb a Raid of the Championson járt nálunk, Afrikában pedig az 5. helyet sikerült megszereznie az autós kategóriában. A sokszoros magyar bajnok navigátor Marek Sykora most Martin Benkonak diktálta a tempót és az SSV-k között a második helyet gyűjtötték be.

Fényképek: Varga Racing Team