A Wadi Ad Dawasirból rajtolt maratoni szakasz már rögtön az elején navigációs nehézségeket állított az indulók elé, amelyek az erőviszonyokat is átrendezték.

A motorosoknál Tosha Schareina szerezte meg az első helyet, amelyhez nagyban hozzájárult jó döntéshozatal és a helyes irány megtalálása – míg riválisai rossz útvonalat választottak. A címvédő Daniel Sanders a nap egyik győztese, annak ellenére, hogy Luciano Benavidessel közösen egy kisebb navigációs zűrben találták magukat. Az ausztrál végül kevesebb időt veszített az argentinnál, ezzel pedig visszaszerezte az összetettbeli vezetést és 6 és fél perces előnyt alakított ki nagy riválisával, Rick Brabeccel szemben.

Az autóknál Eryk Goczal diadalmaskodott, ezzel az Ultimate kategóriában megszerezte első sikerét, a győzelem íze azonban nem idegen számára, hiszen 2023-ban az SSV-ben már begyűjtött 4 szakaszgyőzelmet. Másodikként pedig nagybátyja Michal végzett a 9. szakaszon, míg a harmadik helyre – a Toyota dominanciát erősítve – Toby Price ért be. Ezzel az összetett állás is jelentősen átrendeződött és Nani Roma vette át a vezetést – a spanyol 2014 után először áll az élen.
A top3-at három Dakar Rally győztes foglalja be, vagyis: Nani Roma, Carlos Sainz és Nasser Al-Attiyah. Az első két helyen a katalán és madridi csapattársa között egy igazi El Clásico van kibontakozóban, hiszen mindössze 57 másodperc van közöttük. Ebbe a csatába azonban még Al-Attiyah is beleszólhat, akinek kicsivel több mint 1 perces hátránya van a két Fordhoz képest.

Stock kategóriában Rokas Baciuska negyedszer is győzelmet tudott aratni, ezzel összetettben fél órás előnye van Sara Priceszal szemben, míg a pódium legalsó fokára Akira Miura lépett fel. Hamza Péter és Kalmár András a csoportban a 6. helyen haladnak.

Challengerben a prológ után Paul Spierings ismét győzni tudott, miután sikeresen maga mögött tartotta Kevin Benavidest, aki végül 1 perc 20 másodperccel a holland mögött zárt. A mai nap győztesei közé sorolható Pau Navarro is – igaz csak a 6. időt futotta meg -, hiszen nagy riválisa Nicolas Cavigliasso hűtőproblémával küzdött és több mint 1 órás hátrányba került. Így összetettben a második helyet Yasir Seaidan, míg a harmadikat Lucas del Rio vette át.

SSV-ben Francisco Lopez szerezte meg az első helyet, úgy, hogy a 380. kilométernél még másfél perces hátrányban volt. Végül azonban mindössze 33 másodperccel, de Johan Kristoffersson előtt ért célba. Összetettben Brock Heger továbbra is kényelmes előnnyel vezet, legközelebbi riválisa 44 perces lemaradásban az újonc Kyle Chaney.

A kamionoknál Ales Loprais aratott szakaszgyőzelmet, míg Martin Macik technikai probléma miatt kénytelen volt megállni, amivel jelentős időveszteséget szedett össze és az összetett első három helyéről is kicsúszott.

Dakar Classicban Gaál Roland és Eigner Mihány a 48. helyen zártak, Balázs Szabolcs és Tempfli László pedig a 79. porciót szerezték meg. „A fáradtság már érezhető: hajnali 3:20–4:20 rajt, este 18–19 óra célba érés, közben folyamatos szerelés… de ahogy mondják: ez a Dakar” – írták Eigner Mihályék online felületükön.

Maratoni szakasz révén az éjszakát ismét egy átmeneti bivakban és sátrakban töltik majd a versenyzők, hogy aztán holnap reggel elrajtoljanak a hátra maradt 421 kilométerre, melynek célja Bishában lesz.

Szerző: Erős Réka
Forrás: a.s.o./f.gooden/dppi, floc’h/dppi,