A 2026-os Dakar Rally a végső hajrájához érkezett, hiszen már csak egyetlen szakasz van hátra az idei kiadásból – izgalmakból pedig holnap sem lesz hiány.

Ricky Brabec taktikája – vagyis, hogy tegnap feladta a szakaszgyőzelmet, a mai kedvezőbb rajthelyért – teljes mértékben kifizetődött, hiszen begyűjtötte 13. szakaszgyőzelmét és összetettben is átvette a vezetést, több mint 3 perccel. A második helyen az amerikai mögött Luciano Benavides áll, akinek holnap még lesz egy utolsó lehetősége elkaparintani a 3. bajnoki címet Brabectől, azonban a helyzet megfordítására mindössze 105 kilométere lesz majd. Emellett azzal is számolnia kell, hogy nagy riválisa a „nyitó bónuszokat” is begyűjtheti, amik 1 perc 23 másodpercet érnek – így emberfeletti tempót kell produkálnia az argentinnak a győzelemért.

Az autósoknál az éllovas Nasser-Al Attiyah szintén teljes tempóval támadt és megszerezte karrierje 50. Dakar szakaszgyőzelmét. Hatodik Dakar sikere már csak egy karnyújtásnyira van, a második helyen álló Nani Roma 15 perces lemaradásban követi őt. Azonban nem kérdés, hogy a katalán is teljesen kihajtotta magát, miután féltengelytörést szenvedett és a szintén Forddal versenyző Romain Dumastól kapott alkatrésszel tudott csak tovább menni a hátralevő 190 kilométerre. Ha mindez nem lett volna elég még üzemanyagból is kifogyott nem sokkal a cél előtt, ahol Laia Sanz sietett a segítségére és még a limit idő előtt bevontatta honfitársát a bivakba. A dobogó harmadik fokáért is szoros a csata, ma Mattias Ekström a negyedik időt futotta, ezzel pedig három és fél percet hozott Sébastien Loeben és jelenleg 29 másodperccel áll a francia előtt.

Stock kategóriában Sara Price ismét begyűjtötte az első helyet, amellyel negyedik sikerét szerezte meg az idei Dakaron. Az összetettet továbbra is Rokas Baciuska vezeti, közel négy órás előnnyel. Hamza Péter és Kalmár András összetettben Mr. Dakar mögött, az 5. helyen állnak.

Challengerben Kevin Benavides ezen a héten megszerezte második győzelmét, több mint 2 perccel jobb időt futva a második helyezett Dania Akeelnél. Az összetett élén Pau Navarro megtartotta pozícióját és még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy Cristina Gutiérrez után ő legyen a kategória második spanyol győztese.

SSV-ben Jeremias Gonzalez Ferioli aratott sikert a 12. szakaszon, miután Johan Kristoffersson többször megforgott autójával a 250. kilométernél. Az összetettet változatlanul Brock Heger vezeti több mint 1 órás előnnyel.

A kamionoknál Mitchel Van Den Brink a 258. kilométertől egészen a célig meg tudta tartani vezető pozícióját, 6 perccel jobb eredményt futva Vaidotas Zalánál. A litván azonban összetettben továbbra is az első helyen áll, másodikként pedig Ales Loprais követi őt 21 perces hátrányban. Darázsi Zsolt jelenleg a 33. helyen halad az SSP Team kamionjával.

Dakar Classicban Gaál Roland és Eigner Mihány megfázással küzdenek a Dakar Rally utolsó szakaszain, azonban ennek ellenére is folyamatosan lépnek előre és jelenleg összetettben a 38. helyet foglalják el. Balázs Szabolcs és Tempfli László szintén töretlenül mennek előre és a 67. helyen állnak.

Holnap elrajtol a 2026-os Dakar Rally utolsó szakasza és kiderül, hogy kik írhatnak a nevük mellé egy első és kik egy újabb győzelmet. A 13. szakasz keretes szerkezetet ad a maratoni hajszának, hiszen ahogy egy Yanbu körüli hurokszakasszal indult, pont úgy is fejeződik be.

Szerző: Erős Réka
Forrás: A.S.O./J.Delfosse/DPPI, a.s.o./a.vincent/dppi, a.s.o./f.le floc’h/dppi, Tireman Racing, Eigner Toronydaru