Endrődi László és Hrustinszki Dávid első alkalommal ült egy versenyautóban, szerették volna ezt sikeres célba érkezéssel megünnepelni, de a Zemplén Rallye erre nem volt lehetőségük, mert a technikai ördöge keresztülhúzta a friss páros elképzeléseit. Endrődi Lászlóval beszélgettünk.

A Győr Rallye-n célba értetek és ezután érkeztetek meg az évzáró Zemplén Rallye-ra, ahol legjobb tudomásom szerint hasonlóra készültetek. Viszont arra is figyelnetek kellet, hogy év végi kupát érő helyezésért kellett harcolnotok.

Győrben csak szuperrallyeval értünk célba, ezért a legfőbb elképzelésünk az volt a szerencsi futammal kapcsolatban, hogy fussunk egy hibától és műszaki problémáktól mentes versenyt, aztán lesz, ami lesz. Ez nem jött össze.

@rallye2.hu

Endrődi László-Hrustinszki Dávid Zemplén Rallye 2024 Rallye2 Gy1 Mád-Mezőzombor Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Nem jutottatok messzire, már az első nap a vége előtt egy szakasszal ki kellett kiállnotok. Mi történt veletek?

A péntek esti rajtceremónia után, a szombati első szakaszon, Mádon elég jól alakultak a dolgaink, apró hibákkal, de úgy találtunk le a pályán, hogy nekünk az kifejezetten tetszett. Szemerén, a második szakaszon Faltusz Dávidék beestek az árokba, ennél a helynél lassítottak minket, mi pedig meg is álltunk, biztos, ami biztos. Valószínűleg kaptunk volna emiatt időjóváírást is, ha a következő gyorsságin, a Fony-Regéc-Óhután nem jelentkezett volna motorproblémánk, ami miatt ki kellett állnunk. Csúnya hangok jöttek az erőforrásból, úgyhogy nem akartunk kockáztatni, még nagyobb anyagi kárt csinálni. Egyelőre csak tippelgetünk, hogy mi lehetett a hiba oka, mert nem szedtük még szét a motort, de hamarosan nekiállunk a javításnak. Tomi átnézi, a computert is kiolvastatjuk és utána biztosan kiderül, hogy miért kellett idő előtt hazatérnünk az évzáró versenyről. Mindebből következik, hogy ezúttal szuperrallyval sem tudtuk folytatni a megmérettetést.

Mi a terv még 2024-es évre?

A Mikulás Rallye-t nem tervezzük, nem szeretnénk a murvára rávinni az autónkat, mert az valószínűleg nagyon megviselné a karosszériát, viszont ha lesz Szilveszter Rallye, azon jó lenne részt venni. Ezen kívül annak függvényében, hogy mikorra készül el a motorunk valószínűleg kisebb sprintversenyekre is be fogunk nevezni, hogy télen is autózzunk és teszteljünk, készüljünk a következő évadra.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor