Mindhárom párosával ott volt a diósgyőri céldobogón a Horváth Rallye Ase.

„Kezdjük az ORC-vel, ahol hozta a kötelezőt a Hevesi Norbert – Lipóczky Dániel duó. Az első napon rengeteg technikai problémájuk volt, de a csapat az esti nagy szervizben mindent orvosolt. Vasárnap már az autó tökéletesen muzsikált, ott egy kisebb hibát vétettek a fiúk, de ez sem gátolta meg őket abban, hogy mindent megnyerjenek az ORC mezőnyében. Historicban a Kelemen Csaba – Wilk Péter duó óriásit csatázott Szombathelyi Petiékkel és végül ő jött ki nyertesen a párharcból. Ez volt az autójuk második versenye, és azt kell mondjam az eredményük hasonlóan jó, mint a korábban említett párosunké.

Az E5-ös kategória megnyerése mellett abszolútban a hetedik helyen zártak. ORB2-ben a Rácz Gábor – Gyöngyösi Marcell duó versenyzett, akik végig szenvedték az egész versenyt. Folyamatosan olyan technikai hibák jöttek elő a VFTS-ben, amiket nem ért senki. A rossz autó ellenére nem adták fel, kitartóak voltak és be is fejezték a versenyt és a 12-es kategória hatodik helyén értek be. Folytatásban a hétvégén Orfűn szlalom versenyt rendeznek, ahol három versenyzővel képviseltetjük magunkat” – foglalta össze a Diósgyőr Rallyt Németh 16V Péter.

Köszönjük Partnereinknek: Tak Terra Kft., Hiröstech Kft., Szántó és Fia Kft., Komprádor Kft., Véd-Ov Kft., Kiss László EV, K-Flórián Kft., Hevesi Elektro Kft., Hírös Konténer-Szabó Property Management Kft., Zenit-Rent SDTI Kft., Kovács Gépszer Kft., Árva Bt., Alpha Steam-Co Kft., Hevesi Istvánné EV., Rother.HU Kft., Hidvégi László Péter EV., Túze Kft., Vikom Trans Kft., Garancia Speed Kft., Invicem-vel Kft., Prior Cash Kft., Gamma Modul Kft., Sztráda 92 Kft., Markomp Kft., Kereken Oil Kft., Wooden Projec Kft., INVU szemüveg