Holecz András és Kiss Róbert sikerrel vette az első akadályt, a Diósgyőr Rallye-t az ORB2-ben, célba értek, mindössze két tükörlap bánta, hogy a srácok a lehető legkevesebb időt szerették volna a pályákon tölteni. Holecz Andrással beszélgettünk.

Hogyan készültetek és mit vártatok a Diósgyőr Rallye-tól?

Alaposan felkészültünk, vártuk nagyon a rajtot, ami nem csak a versenyé, hanem egy új szezoné, számunkra egy új fejezeté is volt egyben. Azt gondolom, hogy az autónk jó formában volt, a magunk módján megtettük, ami tőlünk telt. Néhány barátommal együtt én csinálom a Peugeot-t, velük javítok, szerelek, ha kell. Gumival is tudtunk, készülni, bár nekünk csak használt gumink van, mi nem az a réteg vagyunk, aki meg tudja venni új abroncsokat, de regisztrált gumikkal tudunk menni. Hogy mit vártunk a Diósgyőr Rallye-tól? Igazából a célba érés volt a lényeg az első Rallye2-es versenyünkre. Hallottuk, hogy egy kicsit nagyobb a tempó az ORB2-ben, mint a Rallye3-ban volt, mi eddig ott mentünk, de ott sem panaszkodhattunk, a Rallye3-ban is elég gyorsak voltak a srácok. Kíváncsian vártuk, hogy hová leszünk elegek az ORB2-ben ezzel az autóval, tapasztalattal, valamint a navigátorommal Robival.

https://vm.tiktok.com/ZNdNNL5dg

Hová lettetek elegek? Mi történt veletek a versenyen, hogy éreztétek magatokat első ORB2-es futamotokon?

Komolyabb kalandunk kicsúszás nem volt, kisebb megcsúszás akadt néhány, de mindet meg bírtam fogni, sikerült összeszedni a 206-osunkat. Az első gyorsaságin az előttünk rajtoló Kerekes Bencééknek meghibásodott az autója és vészillogóval mentek előttünk több kanyon keresztül. Sajnos nem tudtak elengedni, mert a Bükkszentlászló az egy keskeny, szalagkorlátos szakasz, nem fértünk volna el, később tudtak csak félreállni ezért, bent hagytunk öt, de akár nyolc másodpercet is. Én ezt jeleztem, de a végelszámolásnál úgy gondolom, hogy nem sok jelentősége lett, maximum egy helyet tudtunk volna előrébb lépni az abszolút értékelésben, ha jóvá írják. Elégedettek voltunk az abszolút 10.hellyel. Viszonyításként néztük az eredményeinket a P13-as géposztályhoz is, ott Furák Ádámék mögött a második hely lehetett volna a miénk, ami szintén nem rossz első nekifutásra. A második szakaszon Mályinkán, fölfelé menet, az olaj hőfoka 114-115 Celsius környékén állt, a víz az rendben volt, de mégis úgy döntöttem, hogy bekapcsolom kettes fokozatra a ventilátort. Nyilván ez a hőfok nem vészes az olajnál, de biztos, ami biztos alapon inkább beindítottam a ventillátort, had menjen, aztán mire leértünk a szakaszról, elolvadt a kapcsoló. Konkrétan megszűnt létezni, meglepődtünk, de orvosoltuk a hibát szervizparkban. Én a kapcsolót cseréltem, miközben a srácok mást csináltak, ellenőrizték az autót, köszönjük a segítségüket! Problémánk talán ennyi volt. A hármas gyorsaságin voltak izgalmas pillanataink. A szlalomos múltamból adódóan – régen szlalomoztam – szeretek közel menni a gumikhoz, lassítókhoz, mindenhez is, amennyire csak lehet. A patkavédelmi elemek, az álló táblák kerültek emiatt reflektorfénybe az esős Bükkszentlászlón. Annyira közel mentem többhöz, hogy először a jobb oldali tükröt, majd a Robi oldalán lévő bal oldalit is becsuktam, a tükörlapok pedig ezzel a lendülettel megszűntek létezni. Ezért nem járt büntetés, de jó szolgálatot tettek volna még a tükrök verseny során. Ugyanezen a szakaszon két helyen is megcsúsztunk, kézifékkel kellett mentenem, de jó időt jöttünk ezekkel együtt is.

Az autón semmi sérülés nem keletkezett a két tükörlapot leszámítva. Az abszolút 13. hellyel elégedettek vagyunk, mert ez egy jó bemutatkozás volt a részünkről, még az időket nézve is. Pozitívak vagyunk, fogunk gyorsulni, legalábbis nagyon szeretnénk gyorsabbak lenni a jövőben. A Győr Rallye-n ültünk utoljára a versenyautóban, 2024 szeptemberében, azóta pedig eltelt egy “kis” idő. Ehhez képest elég jól sikerült a Diósgyőr Rallye-nk.

Folytatás. Hol találkozhatunk veletek legközelebb?

A Mecsek Rallye-n fogunk indulni legközelebb. Az lesz a számunkra a következő bejegyzés a versenynaptárunkban, mert szeretnénk A-Z-ig végigcsinálni az egész Rallye2 Bajnokságot 2025-ben.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor