
A 417 kilométeres maratoni szakasz első felében több nagy esélyes is búcsúzott a 2026-os Dakar Rallytól. A tavalyi bajnok Yazeed Al-Rajhi technikai probléma miatt kénytelen volt feladni a versenyt és olyan versenyző is akadt, akit külső segítség igénybevétele miatt zárta ki a versenyről (#317).

Michael Docherty a Rally2 nagy esélyesének sem a tervek szerint alakult a maratoni első szakasz. Hátsó gumijának habbetétje levált, a kereke pedig eltört, így nem tudott beérni az ideiglenes bivakba. Mivel így 2 napra kiesik a versenyből és tetemes időbüntetést kap majd, ezért búcsút kell mondani a győzelmi esélyeknek.

RallyGP-ben Tosha Schareina magabiztos teljesítményt felmutatva a 4. szakaszon is behúzta a győzelmet. Azon kevés versenyzők egyike, aki az élről rajtolva is képes volt győzni. A 417 kilométeres speciál felét teljesen egyedül, az első helyen motorozva futotta meg és megszerezte pályafutása negyedik sikerét. A spanyol és csapattársa, Ricky Brabec holtversenyben, megegyező időeredménnyel állnak a kategória élén, miután az amerikai másodikként ért célba a szakaszon.
Az autósoknál Henk Lategan több mint 7 percet adott a másodikként célba ért Nasser Al Attiyah-nak és közel 4 perces előnnyel az összetett vezetést is átvette. A Toyota dél-afrikai versenyzője tavaly Yazeed Al-Rajhi-val vívott szoros csatát a győzelemére, melyet végül a cél közelében veszített el, és az sem kérdés, hogy idén is a bajnoki címért hajt. A Goczał család is megkezdte a felzárkózást és a három Toyota Hiluxszal beférkőztek a top6-ba.

Stock kategóriában Stéphane Peterhansel duplázni tudott és tegnap után, ma is megautózta a legjobb időt, több mint 5 percet adva Sara Pricenak és közel 12 percet Rokas Baciuškának. A pódium első három fokát ismét a Defender vette be, Hamza Péter és Kalmár András pedig továbbra is a kategória 6. helyén autóznak.
Challengerben a W2RC bajnok Nicolás Cavigliasso állt az élre, aki a 234. kilométernél vette át a vezetés és két és fél perccel Pau Navarro előtt ért célba. Az idei Dakaron az argentin páros az ötödik különböző szakaszgyőztese a T3-as kategóriának.
Az SSV-knél nem váltják már olyan sűrűn egymást a győztesek, hiszen ismét Brock Heger teljesítette leggyorsabban a 4. szakaszt, ezzel harmadik sikerét szerezve meg az idei hajszán.
A kamionosoknál Martin Macík begyűjtötte idei első győzelmét miután sikeresen kivédekezte Vaidotas Žala támadását, aki előtt végül 18 perccel ért célba. A második helyre Mitchel van den Brink ért be közel 13 perces hátrányban.

Classic kategóriában Gaál Roland és Eigner Mihály nagy előrelépést tettek és a 37. helyen értek célba, míg Balázs Szabolcs és Tempfli László a 80. pozícióban zárta a 4. szakaszt.
A gyorshajtásokért kiszabott büntetéslista alapján a versenyzők igencsak hamar túl akartak lenni a 4. szakaszon – Carlos Sainznak például 600 eurójába került a kihágás. A versenyzőkre most egy sátorban, a nyílt ég alatt eltöltött éjszaka vár, hogy aztán holnap a motoros és autós mezőny eltérő utakon folytassa a versenyt az 5. szakaszon, Hail irányába.
