
Kiss Zsolt a Diósgyőr Rallye-n fog bemutatkozni az ORB2 mezőnyében, ami egy nem tervezett előrelépés a számára, de az élet úgy hozta, hogy erre kell folytatnia az útját. A Rallye2-es debütálás azért is érdekes lesz a pilóta számára, mert navigátorát, Kiss Szabó Mónikát ezúttal Szekeres Péter fogja helyettesíteni a borsodi megmérettetésen. Kiss Zsolttal beszélgettünk.

A Rallye3 Bajnokságból érkeztek a Rallye2-be. Mivel telt az elmúlt évetek, hogyan emlékszel vissza a 2024-es esztendőre?
Úgy érzem, hogy az előző évünk nem sikerült rosszul, még annak ellenére sem, hogy egy autót kukára törtünk. Az első két bajnoki futam után 2024-ben vezettük a 6-os géposztályban az értékelést, ennek örültünk. Történt egy nagy balesetünk, igazából csak a bukócső maradt meg a régi kocsiból, azon kívül egy teljesen újat kellett építenünk, hogy folytathassuk a versenyzést. Az esés után Győrben újra rajthoz álltunk, még ott is tartottuk a vezető pozíciót, kettő pont előnyünk maradt az élen, de sajnos ki kellett állnunk, mert az autóval is adódtak problémák és Móni sem bírta a versenyzést, nem érezte jól magát. Ezután elmentünk még az évzáró Zemplén Rallye-ra, ami újból jó sikerült és ennek köszönhetjük azt, hogy sikerült év végén behúznunk a kategóriákban a második helyet.
Mik a tervek a 2025-ös évre?
Sajnos a Rallye3 Bajnokságot megszüntették – a mai napig nem tudjuk, hogy miért, senki nem indokolta meg eddig ezt a fájó döntést – ezért most a Rallye2-ben fogjuk kipróbálni magunkat, már a Diósgyőr Rallye-n bemutatkozunk a mezőnyben. Véletlenül sem szeretnénk leminősíteni a Sprint Bajnokságot, de nem szerettünk volna visszafelé lépni, fejlődni akarunk, több kilométert akarunk autózni, ezért választottuk a Rallye2-t. Nem lesz könnyű megugrani a váltást, mert anyagilag megterhelőbb lesz számunkra az ORB2-ben versenyezni, mint a Rallye3-ban, de úgy tervezzük, hogy minden futamon részt veszünk, és végig csináljuk a teljes bajnokságot. Az öt Rallye2-es futamon kívül még jó lenne eljutni Csehországba, a Barum Rallye-ra is. De előtte még autózzunk egy jót Miskolcon, ahol kivételesen Szekeres Péter lesz a navigátorom, Móni pedig a következő, pécsi versenytől foglalja majd el mellettem újra a jobb1-et, a Suzukinkban.


