Oberling Krisztián és Mitnyik János ismét jó formában volt a hétvégi Zemplén Rally-n, ahol még teljesen nyitott volt az ORB3 bajnokság. A végeredmény pedig álomszerűen alakult a fiúk számára.

Janival beszélgettünk a verseny után.

Győr Rally után volt dolgotok az autóval?

Igen, néhány alkatrészt cserélni kellett, illetve a rakoncátlankodó átbeszélőt is kicseréltük.

Milyen tervekkel vágtatok neki a szezon utolsó versenyének?

A zempléni pályák teljesen újak voltak bár én mentem két éve Mádon és Fónyon, de Krisztián még nem ment itt, ezért nagyon fontos volt, hogy minél pontosabb itinert írjunk.

Természetesen a célba érés volt a fő cél (mint általában mindenkinek :D) mivel a Zemplén Rally-ig nem dőlt el a bajnoki cím sorsa és gyakorlatilag az abszolút elejében kb. 6-7 páros is esélyes volt rá, így minden pontnak nagy jelentősége volt. Mi az abszolút 4. és kategória 1. helyről vártuk ezt a versenyt. Nem volt más opció, mint a jobb oldali pedált padlóig nyomni.

Nektek szombaton volt maga a verseny. Hogyan éltétek meg a versenykilométereket?

6 gyorsasági várt ránk. Az első körben 4 gyorsaságit teljesítettünk, a másodikban pedig további két gyorsaságit. Négy féle gyors volt (Mád, Szemere, Fóny és Erdőbénye). Gyakorlatilag mindegyik szakasz mást volt, ami nagyon tetszett nekünk. Változatos útburkolat minőség jellemezte, hol száraz, néhol poros, hol vizes, saras szóval ott kellett lenni fejben.

Élveztük a versenyt és siettünk, amennyire tudtunk. Végig az abszolút elejében autóztunk. Az autónk pedig most is hiba nélkül teljesítette a távot.

Tőletek megszokottan ismét komoly tempót autóztatok, a végeredmény pedig magáért beszél!

Igen-igen, siettünk ahogy tudtunk 😊 Végül az ABSZOLÚT 2. helyen és P11 kategória 1. helyen sikerült célba érnünk.

A Zemplén Rally-val véget ért a bajnokság. Milyen eredménnyel zártátok?

Nagy az öröm ugyanis ABSZOLÚT 3. helyen és P11 kategória 1. helyen végeztünk az ORB3 bajnokságban 😀

Közös pályafutásunk eddigi legjobb eredményét értük el!

Sokat jelent nekünk hiszen kis csapat vagyunk, 1 támogatónk van, sajnos nem tolonganak az ajtónk elött. Talán ez az újabb siker lendíteni fog rajta 😀 UGYANITT SZPONZORT KERESÜNK!

Sok mindenkinek hálával tartozunk a rengeteg segítségért: Vajay Krisztián (Bütyök) , Kriskó Tamás, Rumi Zoltán (R-Car Service Kft. Autószervíz) , Mocher László( Gyufa) , Dembinszky Máté, Himmer Balázs (X-Garage – Suzuki Fans), Takács Levente(Gumiszervíz Takigumi), Akóts Gábor, Kulhanek Péter

Köszönjük Miskának a szervizt 🙂 Köszönjük családjainknak, hogy elviselik a rally iránti szeretetünket. Köszönjük mindenkinek a szurkolást és az elismerő szavakat! Köszönjük a fotókat Bitto Zsoltiéknak és a többi fotósnak!

Köszönjük támogatónknak: ACSI Logisztika Zrt.

Bérautónkat biztosította: Alagút Autó – autóbérlés és mosás, Dorog

Reméljük, hogy 2025-ben is ott leszünk a rajtnál.