
Július 25-27. között 41. alkalommal is elrajtol a Baja España Aragón, Gea de Albarracín körül. A spanyol futam összetett pályái rendkívül népszerűek a versenyzők körében, teljesítésük egyszerre élvezetes és különösen nehéz: folyamatosan váltakoznak rajta a gyors, nagyon kacskaringós, off-roados részek és a hosszabb patakátkelések. Így nem meglepő, hogy évről-évre a tereprallye legnagyobb nevei csapnak össze a spanyol Európa-és világkupa futamon.

Az FIA mezőnyében 93 legénység áll rajthoz, többek között Nasser Al-Attiyah, Nani Roma, Cristina Gutierrez, és Miroslav Zapletal is ott lesz a baján. Hazai versenyző párosunk, Mészáros Lőrinc és Horn Albert szintén nekivág a 470 kilométer hosszú futamnak, a motoros mezőnyben pedig Hodola Richárd és Zsigovits Norbert útját követhetjük majd.

Mészáros Lőrinc és Horn Berci az Európa Kupa Challenger kategóriájában rajtol el, amelyben nem kevesebb, mint 39 autó nevezett. A népes és rendkívül erős csoportban a top 10-be kerülés egy győzelemmel is felér, ha pedig a magyar páros problémamentesen végig tud menni a versenyen, akkor ez egy abszolút reális cél és végeredmény lehet. Az olasz futam után alapos átnézésen esett át az OT3-as, a rengeteg patakátkelés és víz miatt jó pár futómű elemet is cserélni kellett az autóban. A hazai csapat két szett gumival készül a spanyol versenyre, hiszen az ottani terep megköveteli a nap végi abroncscserét.
„Ez a futam mindig nehéz és változatos pályákon halad, így idén is izgalmas versenyt várok. Mivel a T1-esek nehezen férnek el a keskeny pályán és gyors tempót diktálnak, szoros harcokra, de esésekre is lehet számítani. Az út sok helyen sziklákkal van kirakva, az Ultimate autók pedig rendszeresen kifordítják őket, így jellegzetes probléma, hogy egy láthatatlan kanyarban egyszer csak egy gyerekfej nagyságú szikla vár rád. Az idei egy abszolút tanulóév számunka, így szeretnénk minél több tapasztalatot szerezni és célba érni” – mondta Horn Berci.

Péntek délután a 6,46 kilométeres prológgal rajtol el a Baja Aragón. Szombaton, az első szakasz két szelektív szekcióból épül fel, Argente és Cella, valamint orrijo del Campo és Gea de Albarracín körül 331 kilométer hosszan. Ezen a gyorson az autók, illetve a kamionok eltérő időben haladnak majd a motoros és quados versenyzőktől – az előbbiek kora reggel, míg utóbbiak délután rajtolnak el. A rendezők már több éve alkalmazzák ezt a megoldást, amely jelentősen hozzájárul a verseny biztonságának növeléséhez. Az utolsó 132 kilométeres szakasznak vasárnap vág neki a mezőny, ahol ismét visszatér az Argente és Cella pályája, a cél pedig Teruel-ben várja azokat, akik sikeresen vették a Baja Aragón állította kihívásokat.
„Különösen hosszú lesz a két gyors, ahol a por nagyon sok mindent meghatároz majd és a szerencsének szintén nagy szerepe lesz. Ezen a versenyen is elkövetik azt az általános hibát, hogy videót adnak a prológról, ami azért hátrányos mert a rally-pilóták – akik nem mennek olyan jól vakon – betanulják az utat és nagyon gyors tempót futnak, a többi szakaszon viszont, amikor már navigáció szerint kell menni jelentősen lelassulnak és előzni kell őket. Emellett a helyismeret is nagyon sokat fog számítani, a mezőnyben pedig jópáran már nem az első Baja Aragónjukat futják. Ők valószínűleg egy meghatározhatatlan időt produkálnak majd, amit nagyon nehéz lesz megközelíteni. A rendkívül hosszú etapok mellett többek között az iszonyatos meleg fog kihívást jelenteni – főként a hosszabb gyorson, a reggel 6 órai rajttal. Az biztos, hogy ez lesz a lehető legjobb felkészülés a magyar bajára” – nyilatkozta az M1 Motorsport navigátora.

Berci 2008-ban indult előszőr a Baja Aragónon, amikor még nagyrészt Zaragoza körül futottak a pályák, bizonyos szakaszokat azonban a mai napig használnak arról a területről. Az évek alatt számos izgalmas történet gyűlt össze a spanyol versenyről: volt, hogy Berci egy helyi, katalán pilóta mellett navigált – amit igencsak meghatározó élményként élt meg -, és olyan is, amikor annyira kimerítő és hosszú volt a táv, hogy még egy pilóta-navigátor cserére is majdnem sor került.
„Jó pár évvel ezelőtt nagyon hosszú volt a gyors – nem mondom meg pontosan hány kilométer, mert akkor kiderülne, hogy kiről beszélek – és mondanom kellett a pilótának, hogy álljon félre, mert átveszem én a kormányt. Iszonyatosan durva volt a szakasz és a végén – amikor már sokadszorra majdnem beestünk – be kellett húznom a kéziféket a kocsiban, hogy félre álljon. Végül ezen azonban annyira felfújta magát, hogy végig mentünk. Miután célba értünk sokszor megköszönte, hogy „ütöttem”, hajtottam, mert nem hitte el, hogy mi ezt végig fogjuk csinálni. Pont ekkor történt, hogy nagyon nyomta a fejemet a sisak, így én is borzalmas állapotban voltam. Ez a baja megmutatta, hogy mennyire kemény tud lenni a tereprallye.”
Egy másik emlékezetes történetet Lónyai Pállal való közös versenyzésükről mesélt el, amikor nem sok híján múlott, hogy az óriási hőségben egy hegy tetején ragadtak.
„Amikor Pállal indultam a versenyen, kiugrott az egyik összekötőnk és így keresztbe állt a kormány – egy belső kormány összekötő gömbfej kicsúszott a helyéről. Fent ragadtunk valamelyik hegy legtetején, nézegettük, hogy mitévők legyünk, végül aztán annyit variáltam, hogy valahogy a vontatókötéllel meg a pár nálunk lévő szerszámmal sikerült visszaugrasztanom a helyére. Mondtam Pálnak, hogy ezt most nagyon nehéz elmagyaráznom, de nekem kell vezetnem, mert nem szabad terhelést adni neki. Ekkor kérdezte, hogy: ‘Mi, miért, tudunk menni vele?’ – válaszoltam, hogy igen, le tudunk gurulni a hegyről, hogy legalább ne haljunk meg a tűző napon. Nagyon óvatosan és lassan levezettem az autót egy darabig, majd amikor már elfogadhatóbb terepre értünk, visszaadtam a helyet. Az a vicces, hogy végül egészen a szervizparkig be tudtunk menni lábon, az autó végig kibírta. Akkor nagyon büszke voltam magamra, hogy ezt meg tudtam csinálni, mert mire felértek volna értünk, biztos, hogy lemegy a nap, mi pedig kiszáradunk…” – mesélte Berci.

Hamarosan kiderül, hogy a 2025-ös Baja Aragón milyen izgalmas történetekkel fog szolgálni a versenyzőknek, a futam után pedig jelentkezünk a magyar indulók beszámolóival és a futam legérdekesebb történéseivel.
