
Hazai és nemzetközi versenyeken is ott volt a Horváth Rallye Ase csapata augusztusban. Három párosuk a Barum Rally-n, míg ketten az Oroszlány Rallye-n vettek részt.

„Az elmúlt évek alapján, az idei évben sem hiányozhattunk a X. Bányásznapi Oroszlány Rallye-ról, ahol két párosunk vett most részt. Kapás Janiék hazai párosként nagyon jól mentek, ám sok technikai problémával küzdöttek, de így is az összevont licences kategória hetedik helyén zártak. Fenyvesi Petiék ugyanebben a mezőnyben másodikok és csak nagyon kevéssel maradtak le a Ford-os páros mögött” – kezdte az értékelést Németh 16V Péter, majd hozzátette.

„A csapat másik fele Csehországban a nagyon népszerű 16. Star Barum Rally Historic mezőnyében mentek, ahol nem az idő, hanem a látvány a lényeg. Itt a Kelemen Csaba, Novák Tamás és Borza Balázs trió ment rá a nézők szórakoztatására. A pályák nem hasonlíthatók az itthoniakhoz, ezért le a kalappal mindegyikőjük előtt. A folytatásban már a győri versenyre koncentrálunk.”

Köszönjük Partnereinknek: Sztráda 92 Kft., Komprádor Kft., Kiss László EV, Markomp Kft., Véd-Ov Kft., K-Flórián Kft., Hevesi Elektro Kft., Hírös Konténer-Szabó Property Managment Kft., Kovács Gépszer, Zenit-Rent SDTI Kft., Alpha Steam-Co Kft., Vikom-Trans Kft., Rother.HU Kft., Szántó és Fia Kft., Túze Kft., Hidvégi László Péter EV, Árva Bt., Garancia Speed Kft., Combit Zrt., Pannon Led Kft., Euro Duplex Kft., Kereken Oil Kft., Gamma Modul Kft., Prior Cash Kft., Invicem-vel Kft., Wooden Projec Kft., INVU szemüveg

