A Dakar Rally épphogy csak véget ért, azonban január 25-én már rajtol is a következő sivatagi hajsza Marokkóban. A klasszikus Párizs-Dakar szellemében létrejött Africa Eco Race Marseilleből indul, majd 6000 kilométer megtétele után Dakarban, a Lac Rose-nál ér célba. A 11 szakaszból felépülő verseny az egyetlen olyan afrikai futam, amely több országot is keresztez.

Az Africa Eco Race-nek 289 versenyző vég neki és 27 nemzet képviselteti magát. A futamon magyar páros is rajthoz áll: Varga Imre és Toma József Csimpi rendszeres, mondhatni állandó résztvevőkként idén sem hiányozhatnak az afrikai megmérettetésről.

A 17. kiadás vadonatúj útvonallal várja az újonc és visszatérő versenyzőket: az első 5 szakasz Marokkót szeli át, majd a résztvevőkre egy pihenőnap vár Dakhlában. Ezután Mauritániában folytatódik a száguldás újabb 5 szakasszal, az utolsó, záró speciálra pedig Szenegálban kerül sor. Lenyűgöző sivatagi tájakból, végtelen dűneláncolatokból és szavannákból idén sem lesz hiány.

A verseny azonban nem indul zökkenőmentesen: Tangier városát az elmúlt napokban több vihar is sújtotta és mivel több létesítmény is súlyosan megrongálódott, a szervezők úgy döntöttek, hogy a tengerparton zajló prológot eltörlik. Így a hajsza január 26-án veszi majd kezdetét az első szakasszal.