Rónavölgyi Endre és Aczél András szerette volna stabilizálni a bajnoki tabellán a vezető pozícióját Székesfehérváron, de az élet úgy hozta, hogy Győrben még a második helyet is védeniük kell majd az üldözőktől. Rónavölgyi Endrével beszélgettünk.

Nagy tervekkel, a ponttáblázat éléről indultatok neki a székesfehérvári futamnak. Komoly elképzeléseitek voltak. Hogy vártátok ezt a hétvégét?

Két nyert futam és egy második hely után azt gondoltuk, hogy az elvárás magunkkal szemben az lehet, hogy nyerünk Székesfehérváron is és megtartjuk, megerősítjük a vezető pozíciónkat. Szerettük volna az ellenfeleinket továbbra is magunk mögött tartani, ez teljesen reálisnak tűnt. A pályák a mi autónknak feküdtek, illetve nekünk jobban kedveztek, mi pedig jól felkészültünk belőlük a versenyre, az autót is rendesen felkészítette a csapat. Teszteltünk a rajt előtt, jól működött minden, optimistán érkeztünk a futamra, ez volt az a terv, ami később füstbe ment.

@rallye2.hu

Rónavölgyi Endre-Aczél András Székesfehérvár Rallye 2024 Rallye2 Gy1 Pusztavám-Oroszlány Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Miért estetek ki és milyen volt addig a versenyetek?

A verseny majdnem úgy alakult, ahogy elképzeltük. Várnai Dávidék már az első gyorsaságin majd az összes többin is nagyon-nagyon gyorsak voltak, de az első szakasz az teljesen az övék volt. Mi akármit csináltunk, azt a két-három másodpercet megkaptuk tőlük Pusztavámon, ehhez külön gratulálunk, kiváló tempót diktáltak. Aztán Dávid elárulta, hogy ő ott született a környéken, és ez a helyismeret pedig sokat nyomott a latba. Nekünk volt egy kis lóerőtöbbletünk velük szemben, nekik meg egy csomó helyismeretük, a helyismeret győzött. Kőhányáson és a nagyvelegi gyorsaságin, az első körben ezt a 2 másodperces előnyt, vissza tudtuk venni, és az első kör végén abszolút első helyen álltunk, mindenféle gond nélkül. Baksai Lacival beszélgettünk a verseny előtt, ő azt érezte, hogy a kőhányási gyorsaságin lehet esélyük velünk szemben, ám úgy alakult a dolog, hogy pont fordítva lett, Nagyvelegen és Pusztavámon nem tudtunk nekik nagyon adni. Nagyvelegen ők egy picit túlcsúsztak, egy kanyarban mi is leestünk, de összességében 23 másodpercet sikerült adnunk nekik, így akkor azt gondoltuk, hogy megnyugtató távolság alakult ki közöttünk.

A szervízparkban nem volt semmi különös teendőnk, a hőség sem annyira viselt meg minket, mint ahogy vártuk, erre is próbáltunk felkészülni izotóniás italokkal, szőlőcukorral, meg mindennel, ami ilyenkor segíthet. A második kör is úgy indult, mint ahogy az első, vagyis Dávidék megint csak nagyon ügyesek voltak, elkalapáltak minket. Ennek fényében eldöntöttem, hogy na most aztán még ráteszünk egy lapáttal Kőhányáson, és majd ott ezt megint jól visszahozzuk. De sajnos túlvállaltam az egyik nagyon felhordásos kanyart. Nem mentem gyorsabban, mint az első körben, de nem számítottam rá, hogy lényegesen több lesz a kavics és a föld az aszfalton, emiatt megforogtunk. Az újraindítással elbajlódtunk egy darabig, kb. 30 másodpercig, aztán a rükvercben kitolattunk a fűről, szóval ott hagytunk egy bő fél percet.

Ekkor már láttuk, hogy Dávidékat biztosan nem fogjuk utolérni, reméltük, hogy a Laciékat még magunk mögött tudjuk tartani, miután kialakult, vagyis megmaradt egy 9 másodperces előnyünk velük szemben. Aztán beérkeztünk a nagyvelegi rajtba, a hatodik szakaszra készültünk, már a sisak is rajtunk volt, ment a visszaszámlálás és ekkor lefulladt az autó. Még újra tudtuk indítani, de nem bírtunk elrajtolni, mert a Hondánk egyszerűen nem volt képes rá. Teljesen elhagyta az erő. Kitoltak minket a sportírók, egy negyedóra múlva beindult a Civic Type-R, akkor már lehetett vele menni. Lejöttünk az elágazáshoz, odajött a csapat is, elindultunk, hogy bevigyük az autót a szervízbe, de 5-6 kilométer múlva megint elkezdett rángatni és végleg megállt. András valamilyen üzemanyag ellátási problémára gyanakodott.

@rallye2.hu

Rónavölgyi Endre-Aczél András Székesfehérvár Rallye 2024 Rallye2 Gy5 Kőhányás-Pusztavám Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Folytatás? Nem vagytok könnyű helyzetben…

Baksai Laciék beértek a második helyen, gratulálunk nekik, de 23,5 ponttal elhúztak tőlünk bajnokságban. Itt most már arra nem lehet számítani, hogy a pályán küzdünk meg az év végi elsőségért. Ez a helyzet valószínűleg csak akkor változna meg, ha az ellenfeleink pórul járnának, de mi nem szeretnénk erre utazni, ez nem lenne sportszerű. Azt gondoljuk, hogy ez már lefutott mérkőzés, bár a rallye-ban sokszor láttunk már változó helyzeteket, konkrétan a székesfehérvári versenyen sem gondoltuk, hogy ez fog történni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem merült fel bennem, hogy hagyjuk is ezt az évet, és a hátra lévő két futamon már nem megyünk. Hallani arról ezt-azt, hogy a zempléni futam talán nem is lesz megrendezve, elég kérdőjelesnek tűnik, a sorsa, így még kevesebb lenne az esélyünk a fordításra. Aztán beszéltünk a történtekről csapaton belül, Andrással, illetve Nándival is megvitattuk a helyzetet, és elhatároztuk, hogy Győrben mindenképpen ott leszünk. Megyünk és jól fogjuk magunkat érezni, felszabadultan akarunk autózni. Ha év végén a második helyezettek leszünk, akkor arra leszünk büszkék, annak is fogunk nagyon örülni. Ha harmadikak, akkor ugyanígy teszünk, de az első helyet most elengedtük. Viszont ez nem azt jelenti, hogy lassan fogunk menni a 2024-es esztendő hátra lévő gyorsaságijain.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor