
Célba ért a Rallye du Maroc mezőnye, ezzel pedig lezárult a 2025-ös W2RC-szezon – a versenyzők azonban már most a januári Dakar Rally-ra készülnek. A résztvevők 1478 kilométer szelektív szakaszon és öt gyorsaságin csaptak össze a Fez és Erfoud körül futó pályákon. Az autós mezőnyben az abszolút győzelmet Sébastien Loeb szerezte meg a Dacia Sandriderrel, míg a motorosoknál Tosha Schareina diadalmaskodott.

Magyar versenyzők a Rallye du Maroc-on:
Lónyai Pál, Aleksei Kucmich-csal az oldalán, a GRally csapatával indult a marokkói hajszán és sorozatban negyedszer is sikerült teljesítenie a versenyt. A páros elérte kitűzött célját és beférkőzött a Challenger kategória 10 legjobbja közé!
A 19 kilométeres prológ egy kisebb technikai problémával indult Lónyai Pálék számára azonban szerencsére ennek nem volt kihatása a verseny további szakaszaira. Így a páros a kategória 16. helyéről rajtolhatott el az első és egyben leghosszabb szakaszra, ahol két pozíciót javítottak.
„Nagyon gyors ugyanakkor veszélyes pályán mentünk, tempóztunk, amennyire csak lehetett. Jó volt nagyon átszáguldani több mint 100 kilométeren, igaz porból is volt bőven. A gyors elején még egy hegyi szerpentinen is átmentünk – az azért nem semmi volt. A terep teljesen murvás volt, hasonlított egy kicsit a HunGarian Bajára, helyenként homokos részekkel” – mondta a pilóta.


A 307 kilométeres második gyorsaságin a dűnék között való eltévedés miatt időbüntetést kapott a duó, emellett a G-Ecko prototípusban szétcsúszott egy csatlakozó, ami a motor rángatását eredményezte. A szervizbe visszatérve a csapat sikeresen elhárította a hibát, így másnap az elmúlt évek egyik legnehezebb szakaszának vághatott neki a páros. A harmadik speciálon két defekt is hátráltatta őket, miközben hatalmas dűnékkel és lassú, technikás pályával kellett megküzdeniük. A megpróbáltatások ellenére azonban ezt a gyorsaságit is sikeresen teljesítették és a negyedik szakaszon már a 12. pozícióba léptek előre. A terep nehézségéről az is tanúskodik, hogy több autó felborult a pálya mellett – a párosnak bőven akadt dolga mentés szempontjából is.
„Ma odatettük magunkat! Nagyon jó tempót tudtunk menni, csak a por volt az, ami eléggé megnehezítette a dolgunkat” – mondta a pilóta.

Az ötödik, közel 210 kilométeres szakasz mellett egy 30 kilométeres Power Stage várt az indulókra a Rallye du Maroc zárónapján. Lónyai Pál és Aleksei Kuzmich a Challenger kategória 10. pozíciójában fejezték be a versenyt, ezzel tökéletes lezárást adva az idei sivatagi hajszának.

A Rally3-as kategóriában induló Hodola Richárd szintén sikeresen teljesítette a Rallye du Maroc-ot és csoportjában a 6. helyen ért célba.
A Rallye du Maroc és a W2RC győztesei:
A RallyGP kategóriát Tosha Schareina nyerte három szakaszelsőséggel és ezzel az egyetlen versenyző lett, aki idén világbajnoki futamon diadalmaskodni tudott Daniel Sanders mellett. Az ausztrál másodikként zárt Marokkóban, azonban a W2RC-t könnyedén, 42 pontos előnnyel nyerte meg. Rally2-ben Edgar Canet szerezte meg a győzelmet, a mindössze 20 éves spanyol versenyző pedig kategória-világbajnoki címet is ünnepelhetett.

Az autósok között az utolsó pillanatig, még a célvonal átszelése után sem volt biztos, hogy ki viheti haza a 2025-ös W2RC-címet. A versenyen Sebastian Loeb győzött, a szezon bajnoki címéért viszont Nasser-Al Attiyah és Lucas Moraes küzdött az 5. szakaszon – miután Lategan versenyének technikai probléma tett keresztbe. A Power Stage után úgy tűnt, hogy a katari pilóta sorozatban negyedszer is világbajnok lett, azonban 1 órás büntetést kapott, miután nem állt meg az utolsó gyors céljában. Így végül a második legjobb időt futó brazil, Lucas Mores ünnepelhette első világbajnoki címét Marokkóban.
Challenger-kategóriában Pau Navarro gyűjtötte be a futamgyőzelmet, míg a világbajnokságot az argentin házaspár, Nicolas Cavigliasso és Valentina Pertegarini szerezte meg 26 pontos előnnyel.
Az SSV-knél Alexander Pinto ugyan nem tudta teljesíteni a Rallye du Marocot – több szakaszt is fel kellett adnia -, azonban a világbajnoki cím így is az övé lett. Valójában már a futam előtt biztos volt a győzelme, hiszen legnagyobb riválisa Enrico Gaspari nem indult a versenyen.

Szomorú hírrel zárult a 2025-ös Rallye du Maroc. Az utolsó szakaszon Jorge Brandao, motoros versenyző az egyik dűnén tragikus balesetet szenvedett. A portugál versenyzőt kórházba szállították, azonban már nem tudták megmenti az életét.
