
Újabb dupla győzelemmel tért haza az Euro-ringről a Gulf Racing Hungary csapata, miután Strider Zoltán és fia Boni is győzelemre vezette a csapat 106-os Peugeot-ját.

„Jól indult a napunk, hiszen a fotósunk meglepett minket teával és pogácsával” – kezdte mosolyogva a beszámolóját Strider Zoltán. „A múltkori jó eredmények után valami hasonlóra számítottunk az SST-n, ami szerencsére össze is jött, bár most nem volt minden teljesen gördülékeny. Hasonlóan sok autó volt a mezőnyben, mint egy hónappal korábban.

Az volt a terv, hogy felmértük Bonival, hogy hol tudna gyorsulni az előző versenyhez képest. Az volt a taktika, hogy ő beül hozzám, én pedig hozzá és így tanítgatom, hol lehet még gyorsulni. A nagy taktikázás sajnos másodikra nem jött be, mert annyira rákoncentráltunk, hogy hányadikba kell menni és a kigyorsításokat hol kell kezdeni, hogy egy körrel kevesebbet mentünk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezeken a sprint futamokon az egyik kört el lehet dobni és a maradék számít a végértékelésben.

További izgalmakat a bal első kerék csapágy szolgáltatta, de szerencsére kibírta a versenyt, így mindketten újra a dobogó legmagasabb fokán zárhattunk. A folytatást még nem tudjuk, ami biztos, hogy innentől a két autó jövőévi felkészítése a cél, de kacsingatunk további sprint és szlalom versenyek irányába a téli időszakra. Aztán szeretnénk olyan bajnokságokra koncentrálni, ahol mosolyogva lehet kiszállni az autóból a verseny végén.”

A csapat partnerei: Betonútépítő Zrt., Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Confidenza, LEAD DESIGN, EFTECH, Trans-Sped Kft., Pápai Beton Kft., Metalvision Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, BM Komp, Wimmer Trans, Euroll Hungária kft, MM Infinity Kft., HRT Spedition Kft., Laczkó Team Kft., Juhász Testvérek Pincészet, Zoi Kingdom Kft., Agria Emelő Kft., Dodo Tech Kft., Truck Parts Impex Kft., North Force Hungary Kft. Good Safety., Erlauer-Eximp Kft., Steel Riders Kft.
