A Czech Drift Series szervező csapata a Sedlcany-ban található RallyCross pályát aszfaltozta le, és rendezte meg a pálya történetében az első drift versenyt. Zamecz Norbert mind a kvalifikáción, mind a versenyen diadalmaskodni tudott, ezáltal a cseh szériában, és a magyar profi drift bajnokságban is első helyen áll jelenleg.

Az idén 21 éves Drift Kings International Series Franciaországba látogatott, hiszen a második fordulójául egy igazi klasszikus, a Drift Cup MSO esemény 18. kiadása szolgált az elzászi Circuit l’Anneau Du Rhin-on. A 180 km/h megindítási sebességű félelmetesen gyors nyomvonal és a változó időjárási körülmények jelentős kihívások elé állították a résztvevőket.

Porkoláb Péternek sajnos nem sikerült bekvalifikálnia magát a Pro kategória versenyébe, azonban Miklós Ricsi (4. hely) és Vass Ádám (12. hely) sikerrel vették az akadályokat a Pro 2-ben.

A nemzetközi versenyeken vitézkedő magyar sofőröket következő alkalommal július 12-13-án a máriapócsi RabócsiRingen láthatjátok éles küzdelem során, amely a Drifting.hu bajnokságának 2., és a Drift Kings 3. állomása lesz.

A versenyzői regisztráció már folyamatban van, az alábbi linken adhatják le a nevezésüket a pilóták: https://drifting.hu/versenyzoi-regisztracio/

A nézői jegyvásárlás továbbra is a Drifting.hu webshopján keresztül zajlik, ezen a linken: https://drifting.hu/drift-kings-belepojegyek/

Találkozzunk július 12-13-án a Drift Kings Summer Festival-on!