
A 2026-os Dakar Rally első szakasza 305 kilométeren, Yanbu körül futó hurokpályán tette próbára a versenyzőket. A speciál két részre oszlott: az első felében köves, sziklás és szűk utakon haladtak a versenyzők, míg a szakasz második felét már homokos, kisebb dűnékkel tarkított terepen teljesítették.

Edgar Canet az első szakaszon sem spórolt a tempón és a prológ után ismét az élen végzett. Ezzel 11 évvel Marc Coma után az első spanyol motoros lett, aki egymás utáni két nap az összetett élén tudott állni.
„Egy nagyon nehéz szakaszon vagyok túl, mivel nagyon sok köves rész volt, bonyolult navigációval. Elégedett vagyok a ritmussal, amit elkaptam, valamint a motorral is. Nagyon hosszú még a Dakar, így továbbra is fókuszáltnak kell maradnom és nem szabad túl kemény tempót diktálnom. Álmodom tovább” – nyilatkozta Edgar Canet.
A verseny még nagyon hosszú, de ha a fiatal katalán megtartja eddigi ritmusát, Daniel Sanders tavalyi győztes bizony komoly ellenfélre találhat. Az SS1-en másodikként az előbb említett ausztrál futott be, a harmadik idővel pedig Ricky Brabec ért célba.
Ultimate kategóriában míg sokáig úgy tűnt, hogy Mattias Ekström zsebelheti be a szakaszgyőzelmet, azonban a svéd végül visszaesett a 4. helyre. A leggyorsabb időt Guillaume de Mévius autózta meg és lopakodó üzemmódban tette mindezt, miután a nyomkövető jeladója elromlott. Másodikként végül 40 másodperccel elmaradva a legjobb időtől Nasser Al Attiyah futott be, a harmadik helyen pedig Martin Prokop zárt. A tavalyi győztesnek, Yazeed Al Rajhinak egyelőre nem indul simán az idei rally, gyorshajtásért és egy ellenőrző pont kihagyásáért büntetést kapott és közel fél órás hátrányba került de Méviushoz képest.

Benediktas Vanagas az első bevetést 3 óra és 24 perc alatt teljesítette, ezzel pedig jelenleg az Ultimate kategória 25. helyét foglalja el.
„A célunk az, hogy a pihenőnapig tőkét gyűjtsünk, utána majd meglátjuk, hova érdemes befektetni” – fogalmazott Vanagas, aki egyúttal méltatta Aisvydas Paliukėnas tűpontos navigációját is az összetett útvonalon.
Stock kategóriában Rokas Baciuška futotta meg a legjobb időt, ezzel pedig ő lett a W2RC történelmének első versenyzője, aki Ultimate, Challenger, SSV és Stock csoportban is szakaszelsőséget tudott szerezni. Csapattársa Sara Price közel 2 órát veszített a Defender javításával, míg Stéphane Peterhansel kormány probléma miatt maradt el a litvántól. Hamza Péter és Kalmár András a live timing szerint egyenlőre nem rendelkeznek időeredménnyel.

Challenger kategóriában Paul Spierings hajszál híján duplázni tudott, hiszen 18 másodperccel gyorsabb időt futott David Zillenél, azonban a holland végül 1 perces büntetést kapott, amellyel így visszacsúszott az argentin mögé a második helyre.
Xavier de Soultrait zárt az SSV kategória élén ezzel pedig két motoros győzelme mellett, az autós kategóriában már négy sikerrel rendelkezik. Másodikként Alexandre Pinto futott be 3 és fél perces hátrányban, míg a harmadik helyet Brock Heger gyűjtötte be a Polarisszal.

Aleš Loprais büntetése ellenére is a kamionos kategória élén ért célba az első szakaszon, Mitchel van den Brink a második helyen autózva végig nyomás alatt tartotta a cseh versenyzőt. Harmadikként végül a címvédő Martin Macík végzett, miután túllendült a szakasz során fellépő nehézségeken. A Darázsi Zsolt által vezetett kamion a 37. idővel teljesítette a 305 kilométeres szakaszt.
A Dakar Classic mezőnyében Gaál Roland és Eigner Mihány a 65. helyen zárták az SS1-et, míg Balázs Szabolcs és Tempfli László a 72. helyen teljesítették az első próbát.
Holnap a második szakaszon a mezőny Alula felé veszi az irányt, a célba érésig pedig 400 kilométer szelektív szakaszt kell megtenniük.

Szerző: Erős Réka
Fényképek: A.S.O./Charly López,a.s.o./f.le floc’h/dppi, A.S.O./J.Delfosse/DPPI, Vytautas Pilkauskas,