
A második szakasszal a Dakar Rally mezőnye elhagyta Yanbut és Alula felé vette az irányt. A 400 kilométeres szelektív szakaszon gyors hegyvidéki részek, kanyargós, sziklás szakaszok, majd sík, magas tempót megengedő terepek vártak a versenyzőkre.

RallyGP-ben a címvédő Daniel Sanders futotta meg a leggyorsabb időt, ezzel pedig 10. Dakar szakaszgyőzelmét gyűjtötte be és összetettben is átvette a vezetést. Másfél perccel mögötte KTM-es társa Edgar Canet zárt, míg harmadikként Ricky Brabec ért célba a Hondával.

Az autóknál a Toyota diadalmaskodott és befoglalta az SS2 top5 helyét, így idén már 3 különböző gyártó rendelkezik szakaszgyőzelemmel. A leggyorsabb időt Seth Quintero futotta meg, az amerikai ezzel harmadik Dakar sikerét gyűjtötte be. Másodikként Henk Lategan teljesítette a speciált, míg a harmadik helyet a tavalyi győztes, Yazeed Al Rajhi szerezte meg. Benediktas Vanagasék a 24. helyen zárták a szakaszt, míg Miroslav Zapletal és Marek Sykora 36. helyen teljesítették a második bevetést.
Stock kategóriában a tegnapi technikai nehézségek után, Sara Price győzedelmeskedni tudott a Defenderrel, összetettben azonban továbbra is Rokas Baciuska vezet. Hamza Péter és Kalmár András a 7. helyen haladnak a csoportban, a tegnapi autógyilkos terep és a technikai problémák sem tudták megállítani a magyar párost.

Challengerben Lucas Del Rio végzett az első helyen, így 2 év után ismét chilei versenyző ünnepelhetett az élen. SSV kategóriában Gonçalo Guerreiro második Dakarján begyűjtötte első szakaszgyőzelmét, több mint 1 perccel gyorsabb időt autózva a második helyezett Florent Vayssadenél.
Gert Huzink, miután 2024-ben a 9. és 10. szakaszon is győzni tudott, idén ismét elsőként szelte át a célvonalat a kamionos kategóriában.
Classic kategóriában Gaál Roland és Eigner Mihály az 54. helyre léptek előre, az első szakasz során fellépett technikai nehézségeket maguk mögött hagyva, és a dűne tesztet is sikeresen teljesítve zárták a második próbát.
„Ma hajnalban nekiindultunk a második szakasznak, amely viszonylag könnyű lett volna, és akár egy jó eredményt is elérhettünk volna, azonban egy műszerhiba miatt sajnos elrontottuk. Emiatt jelentős büntetést kaptunk, ezt követően azonban sikerült magunkra találnunk, a navigációs feladatokat pedig már hibátlanul teljesítettük, és a dűnetesztet is gond nélkül abszolváltuk. Az átlagtartó tesztekkel kapcsolatban az a nehézségünk, hogy eredetileg a H1-es kategóriába neveztünk, azonban az autónk 1990-es évjárata miatt átsoroltak minket a H2-es kategóriába. A különbség mindössze annyi, hogy az előírt átlagsebesség 45 helyett 50 km/h, ami elsőre nem tűnik soknak, de egy egyórás szakaszon ez már 10 perc eltérés. Hogyha ezzel a 10 perccel beljebb tudnánk lenni, akkor úgy gondolom, hogy sokkal ügyesebben tudnánk menni, mert így folyamatosan azt a lemaradást próbáljuk behozni, amit azokon a részeken összeszedünk, ahol a mi autónkkal nem tudunk H2 szinten menni. Összességében azonban elégedettek vagyunk, és abból főzünk, ami van. Megyünk tovább, biztosan elképesztően nehéz lesz, még nagyon hosszú szakaszok várnak ránk, de igyekszünk a legjobb tudásunk szerint teljesíteni az előttünk álló próbákat.” – mesélte a magyar páros.
Balázs Szabolcs és Tempfli László szintén javítani tudtak pozíciójukon és a 64. helyre zárkóztak.
