
2025. január 3-17-ig ismét elrajtol a világ leghíresebb és egyben legnehezebb tereprallye versenye a Dakar Rally. Az immáron 47. alkalommal megrendezésre kerülő maratoni hajszán idén is nyomon követhetjük magyar versenyzők útját, többek között a Classic kategóriában Hamza Péter és Kalmár András duójáét is.

A terepautózás Péter életének mindig is szerves részét képezte – akit szakmájából adódóan sokan csak Gumisemberként ismernek -, a Budapest-Bamako Rallynak is többször, saját építésű autókkal vágott neki, az ismétlődő siker után pedig a Baja4000 versenyén, Mexikóban is győzelmet aratott.
„A terepen autózás már fiatalon is a szenvedélyemmé vált és a bamakós évek sikereit követően, ahol 3 alkalommal nyertünk, gondoltunk egy nagyot és elindultunk a Baja 4000-en Mexikóban. 2019-ben pedig ott is sikerült a dobogó legfelső fokára állnunk.”



Igaz, hogy az utóbbi 4 évben távol maradtak a versenyektől, de a terepjárós közegből nem estek ki, hiszen több tucat túra-és rally autót készítettek el mások számára. És hogy miért pont most lesz a nagy visszatérés?



„Tavaly a műhely pakolása közben előkerült az a kis játékautó, amit 1986-ban kaptam. Akkor, 10 évesen megfogadtam, hogy egyszer elindulok a Dakaron. Kollégáim azonnal azt mondták, hogy ez egy jel és meg kell építenünk ezt az ikonikus autót – Mitshubishi Pajero 3,0 v6 1989 – és el kell indulnunk a 2025-ös Dakaron, a Classic kategóriában.”



Eleinte őrült ötletnek hangzott az autó ilyen rövid időn belüli megépítése, azonban a kételyekre a műhelyben teljesen rácáfoltak. Mindössze 5 hónap leforgása alatt 2 versenyautót raktak össze teljesen a nulláról.


„Nagyon hálás és büszke vagyok a fiúkra a műhelyben, még most sem hiszem el, hogy ott leszünk a Dakar táborában, olyan híres emberekkel mint: Carlos Sainz, Nasser Al-Attiyah vagy Sebastien Loeb. A versenyre sajnos nem tudjuk a teljes szervizcsapatot magunkkal vinni, így segítséget kértünk a Qualisport csapatától, akik már tapasztalt Dakar járók és a sok tanács mellett, amit adtak, ők szállítják majd a mi felszerelésinket is. Innen is külön köszönet Kovács Mikinek!”


A csapat pár hete már a tesztelési szakaszba lépett, nem csak technikai, de fizikai felkészülés terén is, hiszen a sivatagban a napi etap 5-600 km hosszú lesz, ami minimum 7-8 autóban töltött órát jelent. A dűnék és a sivatagi környezet nem lesz újdonság a magyar párosnak, a szabályrendszer azonban okozhat némi fejfájást, ráadásul éppúgy, mint a Dakar kezdetén végig az autó mellett, sátorban alszanak majd.


„Nincs sok időnk, mert november 28-án Barcelonában kell lenni mindkét autónak a gépátvételen, ahol hajóra teszik őket. Következő találkozónk a járműveinkkel december 30-án Dzsidda kikötőjében lesz, ahol újabb gépátvétel és szabad tesztek várnak ránk. Január 3-án Bishra városából rajtol a mezőny és január 17-én Shubaytah-ban érünk célba. Ha érdekel a történetünk folytatása és a napi beszámolók a versenyről, kövessetek be minket!” – mondta Hamza Péter.


