Célba ért a Dakar Rally mezőnye
A 2025-ös Dakar Rally a korábbi éveknél is nagyobb kihívást állított az indulók elé, a nehéz pályák teljesítése pedig még a leginnovatívabb járműveknek és a legprofibb versenyzőknek is komoly próbatételt…
Autó- és motorsport hírek első kézből
A 2025-ös Dakar Rally a korábbi éveknél is nagyobb kihívást állított az indulók elé, a nehéz pályák teljesítése pedig még a leginnovatívabb járműveknek és a legprofibb versenyzőknek is komoly próbatételt…
Annak ellenére, hogy még mindig csak a Dakar Rally első felében járunk, a versenyzők már túl vannak a 48 órás chrono stagen és a maratoni szakaszon is. A 4. gyorsaságin…
A 48 órás chrono stage már a Dakar Rally elején, a 2-3. napon komoly próba elé állította a versenyzőket és a járműveket. Többen voltak, akiknek az első részen a dűnékkel…
2025. január 3-17-ig a világ leghíresebb és legnehezebb tereprallye versenye, a Dakar Rally már 6. alkalommal veszi be Szaúdi-Arábiát.
Mikucza Tamás 1996-ban került először a terepjárók közelébe és ekkor kezdte meg a versenyzést az off-road szakágban, nem sokkal később pedig az elsők között szerzett be egy quadot, mellyel számtalan…
Tagai Robi miután 2004-ben, majd 2005-ben Szalai Norberttel és Darázsi Zsolttal indult a Dakar Rally-n, hosszabb kihagyás után 2025-ben ismét kamion navigátorként vág neki a sivatagi hajszának, ezúttal Szalai Norbert…
2025. január 3-17-ig ismét elrajtol a világ leghíresebb és egyben legnehezebb tereprallye versenye a Dakar Rally. Az immáron 47. alkalommal megrendezésre kerülő maratoni hajszán idén is nyomon követhetjük magyar versenyzők…