Tagai Robi miután 2004-ben, majd 2005-ben Szalai Norberttel és Darázsi Zsolttal indult a Dakar Rally-n, hosszabb kihagyás után 2025-ben ismét kamion navigátorként vág neki a sivatagi hajszának, ezúttal Szalai Norbert és Fabien Catherine oldalán.
„Szerintem a Dakart csak imádni vagy utálni lehet, én szerencsére az első kategóriába tartozom.” – mondta Robi.
Külső szemlélőként, a top versenyzőket figyelve egyszerű próbának tűnhet a Dakar, ahol mindössze napi 3-4 óra autózás után már a táborban is pihenhetnek a versenyzők. Azonban a mezőny nagy részének, főképp a kamionoknak, sokkal több időt vesz igénybe egy-egy szakasz teljesítése, a bivouacba érkezés után pedig még számos tennivaló vár a résztvevőkre.
„Amikor elérsz a táborba, rossz esetben kis homokvihar fogad, úgyhogy mire kilépsz a zuhany alól, koszosabb vagy, mint előtte. Esténként fel kell készíteni az autókat a következő napra, utána van pár óra, amit pihenéssel lehet tölteni. A második hét végére azért el lehet fáradni… És például a tevefű, na az egy rémálom kamionnal!”
A 2024-es Dakaron vezették be először a 48 órás chrono stage-t, aminek távolságát nagyjából 400 km-rel megnövelték idén, így a versenyzőknek 950 km-t kell megtenniük 2 nap alatt. A maratoni távok miatt az állóképesség javítása kiemeleten fontos a versenyre való felkészülés során, navigátorként pedig szellemileg is folyamatosan frissnek kell maradni 8-10 órán keresztül. Igaz, éppen ezek a kihívások teszik különlegessé és egyedivé a Dakart és ezért szerepel a legtöbb tereprallye versenyző bakancslistáján.
„Annak ellenére, hogy 2005 után nem vettem részt aktívan a Dakarokon, mindig figyelemmel kísértem a versenyeket. Tavaly, amikor bevezették ezt a „műfajt”, írtam is egy üzenetet Zsozsónak, hogy most először irigykedem igazán, hogy én nem lehetek ott, mert imádom az ilyen jellegű kihívásokat. Amikor mentem még anno, volt olyan napi szelektív, ami 701 kilométer volt. Az az egyik legszebb emlékem. Azért szeretem nagyon a tereprallye-t, mert itt tényleg fontos szerepe van a navigátoroknak, hiszen teljesen ismeretlen útvonalon kell eljutni a rajttól a célig. Azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mire mi kamionnal rajthoz állunk, már elég sok árulkodó nyom van a homokban, hogy merre is kell menni. Akkor van „baj”, ha több irányba is vezetnek, olyankor azért nem árt, ha tudod, melyikre kell rábökni, hogy arra menjünk…Ezzel szemben ralin a pályabejárások során a gyorsok minden méterét feldolgozzuk, ráadásul mivel idén már 30 éve, hogy versenyzünk, az összes magyar gyorsaságit jól ismerjük. Éppen ezért a ralikon néha csak felesleges „krumpliszsáknak” érzem magam az autóban, bár Bútor Robi mindig tiltakozik, hogy ez nem így van.”
A 700 km-es szelektív utolsó oldala. A navigátorok akkor még előző este, füzet formájában kapták meg az itinert, amit mindenki kiszínezgetett. Ma már egy tabletre töltik fel az aznapi roadbook-ot és az alapján kell navigálni.
Ha Dakarról van szó, az izgalmas történetek tára szinte kimeríthetetlen, így nem meglepő, hogy Robi is kapásból több lehengerlő élményt mesélt el:
„Az első Dakaromkor Franciaországban, Clermont-Ferrandban szakadó hóesésben volt a rajt és a prológ! Nem éppen azok a körülmények, amikre az ember egy Dakarral kapcsolatban számít! Aztán Spanyolországban a tengerparton alakítottak ki egy rövid szelektívet és mire mi odaértünk, a mezőny gyakorlatilag járhatatlanná tette a homokot. Ott megfordult a fejemben, hogy te jóég, ez a rázkódás, zötykölődés vár ránk két héten keresztül?…”
„Az egyik legemlékezetesebb sztorim a már említett 701 km-es szelektív, amin ráadásul este a sötétben az eső is eleredt és a dűnék között az ablaktörlő szétkente a vizes homokot a szélvédőn. A cél, illetve a tábor előtt, egy fennsíkról kellett volna egy szurdokban a sziklák között lemenni, na ez nekünk – és sok más versenyzőnek – nem sikerült, mert előttünk felborult egy kamion, eltorlaszolva az utat. Meg kellett várnunk a pirkadatot, hogy találjunk egy másik csapást a sziklákon át le a völgybe.”
„Egyik alkalommal, már Dakarhoz közeledve egy szavannás részen kicsit elmértük a féktávot, és egy faág szemből becsapódott a szélvédőnkön. Amikor visszatolattunk, a szélvédő ott maradt a faágon, ráadásul „szerencsére” pont a maratoni nap első napján, úgyhogy két napot nyomtunk le első ablak nélkül, síszemüvegben. A másnapi rajtban pedig az AC-DC szólt a kamionban, miközben a szélvédő helyén kiadtam a menetlevelet.”
„Volt olyan eset is, amikor egy hídra nem sikerült feltalálnunk és bedőltünk egy mocsaras patakba, ahonnan aztán az utánunk érkező kamionok húztak ki minket. Ráadásul csomó cuccunk beesett a sártengerbe, úgyhogy a hátralévő napokon komoly szag volt a fülkében.”
„Volt, amikor az egyik szelektíven meg kellett állnunk Baluéknak segíteni, és mondták, hogy előttünk addig csak két Kamaz ment el, mindenki más eltévedt. Azért az szép teljesítmény lett volna, dobogón végezni a napi elszámolásnál…”
„Az egyik hosszú, szerelésekkel tarkított szelektíven Zsozsó úgy elfáradt, hogy képtelenek lettünk volna tovább menni. Mivel tudtam, hogy nem érünk rá megállni pihenni, mert akkor nem érünk időben a táborba, átültem a vezetőülésbe, a kormányra tettem az itinert és én vezettem néhány órát, amíg Zsozsó pihent egy kicsit.”
Az, hogy a 2025-ös Dakar milyen váratlan fordulatokat tartogat Robiék számára és hogy bármi überelni tudja-e majd a korábbi versenyeket, január 3-17-ig kiderül. Azt pedig garantálhatjuk, hogy minden izgalmas történetről beszámolunk a magyar tereprallye oldalán!
Szerző: Erős Réka, Fényképek: Tagai Róbert
