Ősze Róbert és Malek Péter számára elrajtolni sem volt könnyű a Diósgyőr Rallye-n, majd a gyorsaságikon sem volt nekik fenékig tejföl az élet, de minden problémát leküzdöttek és végül két bronzéremmel tértek haza az évnyitó futamról. Ősze Róberttel beszélgettünk.
Milyen tervekkel érkeztetek Diósgyőrbe, a Rallye2-be, mit vártatok ettől a versenytől?
Egy kicsit korábbról kezdeném a történetet. Tavaly rajthoz álltunk a Barum Rallye-n, de sajnos összetörtük az autót. Itthon szereltünk, javítottunk, majd miután elkészült a BMW-nk, amivel egy tesztet terveztünk a Rábaringen, nem sokkal a Diósgyőr Rallye előtt. Elindultunk, ám ott is sikerült összetörni a kocsit. A Diósgyőr Rallye előtt a karosszéria lakatosunk gyakorlatilag csodát tett, a segítségével három hét alatt újra összeraktuk az autót. Ezek után Miskolcon tényleg csak az volt a lényeg, hogy karcmentesen, mindenféle stressz nélkül, problémamentesen célba érjünk.
Azt nem tudom, hogy mennyire volt nektek stresszes az évnyitó futam, de az biztos, hogy karcmentesen megérkeztetek a célba. Mi történt veletek a gyorsaságikon?
Az első szakaszt nagyon-nagyon elóvatoskodtam. Szinte már túlontúl biztonságosra vettem a figurát, mert Bartha Nándiék odakeveredett mögénk, pedig ők hátsó fék nélkül jöttek mögöttünk, de még így is adtak nekünk több, mint 20 másodpercet. A második gyorsaságin, Mályinkán, már nagyjából magamra találtam, az egészen jól sikerült, kicsit felbátorodtam, majd a szerviz után már kezdtem ráérezni a gumikra is. A felnikre szerelt 72-es Hankook-okkal mi még nem mentünk soha, most ismerkedtünk meg velük, de pozitívak az első tapasztalatok. A PSZA Motorsportnál, a csapatvezetőink, Szabó Árpi és Papp Arnie ajánlották, hogy próbáljuk ki ezeket az abroncsokat, még jók lehetnek esőben is, mi pedig vaciláltunk, hogy vegyünk e mégis vizes gumit, vagy ne? Megbíztunk bennük, köszönjük a tanácsot, jól döntöttünk tökéletes lett így is. A második Bükkszentlászlón úgy, hogy vizes volt az aszfalt és az eső is esett, úgy javítottunk magunkhoz képest, több, mint 10 másodpercet.
Folytattuk Mályinkán, de a szakasz közepén, annak ellenére, hogy a verseny előtt egy vadonatúj generátort szereltem be az autóba, elkezdett világítani a töltés visszajelző lámpánk. Ettől egy kicsit elvesztettem a fonalat, mert arra koncentráltam végig, hogy marad e elég töltés, vagy nem? Etapon próbáltuk megjavítani, de nem jöttünk rá a hiba okára. Közben jött mögöttünk Bálint barátunk, ő biztatott, hogy nehogy feladjunk, menjünk, ameddig lehet, valami lesz, reméli, hogy szerencsénk és célba érünk. Elértünk az utolsó szakasz rajtjához, Sátára. Az volt a nagyon nagy szerencsénk, hogy powerbankot szoktunk vinni magunkkal, amivel meg lehet bikázni az autót, ha baj van. Volt még annyi töltés, hogy ennek segítségével beindult, örültünk, frankón, járt a motor, felvettem a sisakot, beöltöztem, lehúztam magam az övvel, és ekkor leállt a kocsi. Nem akart beindulni. Nem tudtam mit tenni, gyorsan kiszálltam, bebikáztam újra. A záróautó már ott állt mögöttünk, pont futó percre értünk be a beíróba, és ezután leszaladtunk az utolsó gyorson. Úgy voltunk vele, hogy már teljesen mindegy, lesz, ami lesz, menjünk át az ötödik szakaszon, az a lényeg. Nem is nagyon figyeltünk az időre, nem foglalkoztam vele, de utána megnéztük, és egy elég jó időnk lett. Konkrétan a legjobb a verseny során, alig maradtunk le a győztes Furák Ádiék mögött, másodikak lettünk Sátán a P13-ban. Azt mondom, hogy a nehézségekkel együtt az utolsó két szakaszért már önmagában megérte elmenni a Diósgyőr Rallye-ra. Azok nagyon jól sikerültek még magunkhoz képest is, főleg úgy, hogy ilyen keveset megyünk. Már csak a nem rövid etapon kellett eljutnunk Miskolcra, a DVTK stadionhoz a céldobogóra. Nem sok híja volt annak, hogy ne sikerüljön. Mindössze 12,1 volton töltött az autó végig, az biztos, hogy ez volt életem leghosszabb 45 kilométere a céldobogóig. De kibírta a kocsink, hál’ Istennek.
Elégedettek voltatok végén?
Igen, viszont csak vasárnap lett nekem tiszta, hogy a P13-ban is harmadikok lettünk, – Lőrik Laciék kizárása miatt – nem negyedikek. Mi lényegében csak a BMW Kupát néztük, ott a harmadik helyet szereztük meg. Sajnáljuk, ami Laciékkal történt, mert jól mentek. Nagyon elégedettek vagyunk, mert fele ilyen jó eredményre se számítottunk, főleg annak tükrében, hogy az elején mennyit kaptunk a többiektől. Úgyhogy ezek a kupák csak a habot jelentik a tortánkra.
Folytatás a Mecsekben?
Azt mondtam, hogy nem szeretnék menni a Mecsek Rallye-n, de elkezdtem erősen gondolkozni rajta. Petyának a munkahelyi elfoglaltságai miatt nem biztos, hogy össze fog jönni, de még próbálom puhítani. Ahogy ilyenkor lenni szokott, nekem is megjött az étvágyam, és változott a véleményem, most már azt mondom, hogy jó lenne menni a Mecsek Rallye-n.
Szeretnék köszönetet mondani a páromnak, Erzsébetnek.
A navigátoromnak Petyának, hogy a munkája és a családja mellett tud még időt szakítani a hobbinkra.
Krisznek és Pidárnak a szervizt, Csanádi Ervinnek pedig, hogy villámgyorsan helyre állította a karosszériát és ott lehettünk a versenyen.
Végül de nem utolsó sorban annak a maroknyi, de még kitartó közönségnek akik megtiszteltek minket azzal, hogy kint álltak a pályák szélén. Nélkületek nincs rallye!
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor
