
Két kihagyott verseny után visszatér az ORB2 körforgásába a Gulf Racing Hungary versenyzőpárosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.

„Az igazság az, hogy úgy hozta a helyzet, hogy az elmúlt két versenyen nem volt kedvünk indulni. Egyrészt szerintem nem jó, amikor egy másodosztályú sorozatnak hét közbeni futamot rendeznek, másrészt az van, hogy a pályák és az időterv sem kedvező nekünk, akik kikapcsolódni járnak a versenyekre. A székesfehérvári futam is kérdőjel volt sokáig, azt vártuk, hogy legyen kiírás és a szimpátia alapján döntöttünk. Szimpatikusak a pályák és a program is, ezért döntöttünk úgy, hogy indulunk” – kezdte a beszélgetést Strider Zoltán.
„A korábbi években mindig indultunk Székesfehérváron, akkor is mikor hasonlóan csonka évet mentünk. Mind a Mitsubishivel, mind pedig a Peugeottal jó eredményeket értünk el itt, ezért szívesen emlékszem vissza a korábbi futamokra. Az idei évben sem szeretnénk megszakítani a jó sorozatot, mindenképpen a győzelemért szeretnénk küzdeni. Lesz több ügyes páros és helyi menő is, de ez nem tántorít el minket, sőt izgalmasabbá teszi majd a futamot. Nagyon meleg lesz, ami belőlünk és az autóból is nagyon sokat kivesz, de ezt most így kell megoldanunk. Jó látni, hogy a korábbi versenyekhez képest duzzadt az indulók száma, és hatan leszünk a kategóriában is.”


A csapat partnerei: Betonútépítő Zrt., Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Confidenza, LEAD DESIGN, EFTECH, Trans-Sped Kft., Pápai Beton Kft., Metalvision Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, BM Komp, Wimmer Trans, Euroll Hungária kft, MM Infinity Kft., HRT Spedition Kft., Laczkó Team Kft., Juhász Testvérek Pincészet, Zoi Kingdom Kft., Agria Emelő Kft., Dodo Tech Kft., Truck Parts Impex Kft., North Force Hungary Kft. Good Safety., Erlauer-Eximp Kft., Steel Riders Kft.